SAJTÓANYAG

a 2005. szeptember 30-ára, a GKI Gazdaságkutató Rt. tanácstermébe
(1052 Budapest, Gerlóczy u. 11. I. em.) szervezett sajtótájékoztatóra

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) képviselőjének álláspontja a passzív dohányzással kapcsolatos szigorú szabályozás bevezetése ügyében

A törvényhozók számára és vitairatként is, a dohányzó sajtósok lelkiismeretében és kivételes kegyelmében bízva!

A dohányfüstöt a nem dohányzó, még egészséges emberek alapvetően, mint légszennyező anyagot, a sok egyéb hasonló anyag egyikeként, de leggyakoribbjaként észlelik.
Még mindig nem tudatos azonban mindenkiben, hogy a dohányfüst nem csak kellemetlen lehet a nemdohányzók számára, hanem minden esetben feleslegesen, de kényszerűen eltűrt egészségügyi kockázatot jelent a dohányzó közelében lévő számára, aki nem kíván akaratlanul részesülni a dohányfüst „illatának” vagy egyéb hatásának élvezetéből.

Aki dohányzik, az él azzal a sajátos szabadságjogával, amelyet a mai liberális értékrend és a jogszabályi háttér biztosít számára saját egészsége rombolásához, de legalábbis életkilátásai és későbbi életminősége egyértelműen bizonyított súlyos kockáztatásához. Ezt a közpénzek terhére élvezett jogát ma senkinek nem lehet elvitatnunk, legfeljebb véleményünk lehet a törvényhozók felelősségérzetéről, vagy politikai kockázatvállaló bátorságának mértékéről.

Ki kell ugyanis egyszer már őszintén mondanunk, hogy a törvényhozás nem őszinte, és súlyosan megalkuvó, tehát nem viselkedik felelős vezetői karhoz méltóan, amikor választói érzékenységekre számítva, rövidtávú politikai érdekeit előtérbe állítva elhallgatja, de legalábbis elfelejti hangsúlyozni azt a tényt, hogy a passzív dohányzás leginkább védtelen érintettje a dohányzó anya hasában lévő magzat, a csecsemő, valamint a dohányzó szüleik, nagyszüleik környezetében élő kisgyermekek, fiatalok.

Erről (éppen erről!) legfeljebb felvilágosító anyagokban van szó, más, közvetlen hatású érdemi intézkedésre azonban az ehhez szükséges politikai bátorság kóros hiánya miatt a legcsekélyebb kísérlet sem történik. A tehetetlenség pártoktól és kormányoktól független, a felelősség a politikai döntéshozatalban képviselt mindenkori erőviszonyok szerinti. Más, jóval kevesebbet érő pótcselekvés van bőven. A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntettének tényállása – úgy tűnik – a jogalkotókra nem érvényesíthető. Kár!
Ismét: aki dohányzik, az él azzal a sajátos szabadságjogával, amelyet a mai liberális értékrend és a jogszabályi háttér biztosít számára saját egészsége rombolásához, de legalábbis életkilátásai és későbbi életminősége egyértelműen bizonyított súlyos kockáztatásához.
De miért van a dohányosnak „szabadságjoga” mások egészségének rombolásához, mások életkilátásai és későbbi életminősége egyértelműen bizonyított, súlyos kockáztatásához? És miért irányulhat ez a mérhetetlenül felelőtlenül, máig megtűrt joguk legkönnyebben, és a törvényhozóktól legkevésbé háborítatlanul éppen saját gyermekeik ellen? Összességében is éppen azok ellen, akiknek egészsége károsításával a felnövekvő utódoknak a kíméletlen munkaerő-piaci versenyben való esélyeit is súlyosan csökkentik éppen azok, akiknek eltartására majd az ő folyamatosan mérgezett gyermekeik kötelezhetők.
Jó esetben nincs is persze szükség kötelezésre, hiszen a legtöbb ember szerencsére megértően gondol szülei esendőségére, és megbocsátja azt, amit a társadalom sem tekint bűnnek. Főként, ha közben ő is dohányos lett, ő is függővé vált, és lelkiismeret-furdalás mellett, de ő is mérgezi gyermekét. Hiszen senkire sem számíthat, aki megakadályozná ebben.

Az állat óvja utódait az általa csak ösztönösen érzett veszélyektől is! A gondolkodó embernek viszont több évszázados szabadságjoga utódai mérgezése. Akkor is, ha maguk is tudnak róla, és annak ellenére, hogy minden döntéshozónak minden egészségügyi szakértő és statisztikus lényegében azonos információkat tud csak szolgáltatni e sajátos kollektív népirtás tudományos hátteréről. Mások viszont ebből élnek, ebből gazdagodnak, ebből tudnak még a törvénysértő korrupciót elfedő, szebben hangzó és törvényes lobbytevékenységre is költeni.

Az abortuszvita lényege, hogy ki, mikortól tekinti embernek a leendő újszülöttet. A szélső értékek az emberré fejlődés lehetőségének kezdetétől (a fogantatástól) körülbelül a magzat 3 hónapos koráig terjednek. A leendő ember ezt követő megölését – kivételes, az anya életét veszélyeztető esetektől eltekintve – a törvény az egész világon bünteti. Sőt, szakirodalom segíti a szülőket, hogy miképpen óvhatják meg utódjuk egészségét már a fogantatást követő legkorábbi időszakban is, hiszen vannak hatások, amelyek éppen akkor a legkárosabbak.
Ettől függetlenül lassan, folyamatosan mérgezni az utódot korlátlanul szabad, feltéve, ha a méreg a szülők számára élvezeti szer, egy engedélyezett narkotikum, a dohány. Ezzel mérgezni gyermekünket mindig szabad, az első három hónapban is, és később, születéséig és azután is, amíg csak velünk lakik. Azért mert a szülő vagy a nagyszülő meg a kedves vendégek élvezik e méreg egyéb hatását, és ehhez az élvezethez több évszázada fennálló, elidegeníthetetlen joguk van. Szerzett jogot korlátozni pedig kultúrállamban nem illik! Itt humánus (azaz emberséges) jogszabályok vannak, nem farkastörvények, mint az erdőben! Elvégre emberek vagyunk! [Az a vadállat, az a kegyetlen farkas meg óvja kölykeit! Pfuj!]

Vigyázat, nem szabad viszont más mérget, pláne gyorsan hatót használni! Olyant, ami esetleg gyorsan öl, így nem okozhat lassú, évtizedekig elhúzódó szenvedést. Mást jelent az engedélyezett mérgezés, és mást a törvényellenes megmérgezés! A törvény és a nyelv ismeretének hiánya nem mentesít a következmények alól! Érdemes tanulmányozni legalább a törvényt és a nyelvet, ha már saját felelősségérzetünket a törvényes narkóélvezet általi nikotinfüggőség elnyomja. Bátran számíthatunk rá, senki sem büntethet meg minket a fenti kulturált mérgezés (mérgezgetés) miatt, amíg bízhatunk választott képviselőink politikai felelősségtudatként hirdetett gyávaságában, és mindenek fölötti hatalomvágyában.
Addig csak népszerű, vagy legalább elviselhető pótcselekvésekre számíthatunk. Ezek humánus, politikailag korrekt, EU-konform vagy csak kicsit nem olyan intézkedések! Farkastörvény kizárva! Az EMBERI, társadalmi, vezetői felelősségérzet nem trendi! A politikai sikerek alapja a zsigeri vágyak kiszolgálása.

Budapest, 2005. szeptember 30.

Pós Péter elnök




Allergia és asztma - környezet és felelősség

Ma már meglehetősen közismertté vált az a - néhány éve a szakemberek egy része által is vitatott - tény, hogy egyértelmű összefüggést lehet kimutatni a környezetszennyezés, és az allergiás megbetegedések előfordulási gyakoriságának folyamatos növekedése között.

Sok téves információ kering azonban még mindig a köztudatban arról, hogy mindezt csak elkerülhetetlen sorscsapásként kell-e szemlélnünk és tűrnünk, vagy tehetünk is valamit a javulás, vagy legalább a folyamat lassítása érdekében, illetve kik és mennyiben felelősek a helyzet romlásáért.

A közgondolkodásban - úgy, mint a környezet- és természetvédelem kérdéskörében általában is - az allergia és az asztma okainak tekintetében is jellemzően nagyobb hangsúly esik az általános, külső környezeti viszonyokra, mint a beltéri, lakó- iskolai- és munkahelyi környezetre. Ez alapvetően hibás beállítottság, mert könnyen beláthatjuk, hogy körülményeinket alapvetően azok a feltételek határozzák meg, amelyek közvetlen környezetünkkel vannak összefüggésben, és a külső, szélesebb környezetet is az életmódunkból, hibás szemléletünkből adódó, káros tevékenységek következményeivel terheljük.

Az allergia közkeletű meghatározása szerint egy olyan túlérzékenység, amely lényegében a szervezet védekező rendszerének (immunrendszerünknek) kórosan eltúlzott reagálása, amikor az egészségre ártalmatlan anyagokkal szemben is úgy viselkedik, mintha azok veszélyes lennének.

Ehhez azonban mindig hozzá kellene tenni egy általában elhallgatott tényt. Azt, hogy az emberi szervezetet az utolsó száz évben külsőleg és belsőleg is soktízezer olyan anyag hatásának tesszük ki, amelyek túlnyomó többsége örökletes genetikai állományunk számára teljesen ismeretlen, mesterséges anyag. Az pedig természetes, hogy ezt négy generáció alatt az emberi szervezet sem képes alkalmazkodóképességgel követni, és a veszélyesség szempontjából olyan mennyiségű anyagválasztékkal szemben megfelelő "döntést hozni", amellyel az emberré válás óta élt összes elődünk sem találkozott.

Az asztma és az allergia alapösszefüggéséről annyit mindenképpen szólnunk kell, hogy a legkülönbözőbb közvetlen előzmények után, vagy sokszor látszólag előzmény nélkül kialakult asztmának leggyakrabban (ha nem is mindig bizonyíthatóan) allergiás oka van, így meglehetős okkal szokták az asztmát általános értelemben is allergiás betegségnek nevezni. Elmondható az is, hogy a tartósan fennálló, főként légúti allergia következményeként utóbb gyakran az asztma is fellép.

Ideje tisztázni azt is, hogy mit kell, mit érdemes környezet alatt értenünk, ha csökkenteni akarjuk az allergiássá válás esélyét. A tágabb értelemben vett környezet mellett a közvetlenebb, vagy akár személyes környezet legtöbbször az a terület, amelyet saját hatáskörünkben, másokra várás nélkül is eredményesen javíthatunk, rossz esetben "hatékonyan" tönkretehetünk.

Magyarországon a legutóbbi időkig túlnyomórészt csak a néhány kiemelten kellemetlen tünetet okozó allergiaokozóról (parlagfű-pollen, poratka-ürülék, állatszőrök, penészgombák stb.) beszéltünk, és ez nagyon előnytelen az allergiás és asztmás betegségek megelőzése szempontjából. Kevés szó esik arról, hogy mindezen anyagokra miért, és mióta válik nagy tömegben allergiássá az emberiség, és leginkább a népességnek melyik körét veszélyeztetik ezek a betegségek.

A városi környezet régebben nagyrészt egyet jelentett az ipari környezettel, és annak minden szennyező hatásával is. A legutóbbi két évtizedben ez Magyarországon már nem így van, és bár az ipar leépülése szinte csak környezetünk szempontjából mondható előnyösnek, ezen a téren sem beszélhetünk igazán kedvező fordulatról. Az életmódbeli változások, a hiánygazdálkodásnak sok tekintetben robbanásszerű, túlkínálati fogyasztói társadalommá alakulása, és talán mindenekelőtt a gépjárműforgalom lassan kezelhetetlen tömegűvé válása, nemhogy kiegyenlítette, de ugrásszerűen fokozta az allergiás, asztmás betegségek kockázati tényezőinek számát.

A csapadékhiányos régiók városainak poros körülményei között jellemző, hogy például nagy forgalom által is keltett, 1 mikron méretűnél kisebb részecskék eső híján, az utak rendszeres mosással történő tisztítása nélkül a levegőben hetekig is lebeghetnek, és szinte akadálytalanul hatolnak be az épületekbe is. Hasonló a helyzet a gépkocsik kipufogóiból származó, levegőnél nehezebb gázokkal is. Ha az előzőekhez hozzávesszük a valamivel gyorsabban kiülepedő, de száraz állapotban a forgalom által újra és újra levegőbe juttatott nagyobb részecskéket is, egyértelművé válik, hogy a forgalomból származó szennyezők legsúlyosabb veszélyeztetettjei a babakocsiban tolt csecsemők, vagy a kézen vezetett kisgyermekek . Ördögi kör, hogy az állandóan autóval szállított és ezáltal mozgáshiányos életmódjuk miatt éppen légzőszerveinek egészséges kifejlesztésében is hátráltatott gyermekek szülei nemhogy megóvnák gyermekeiket, hanem más úton ugyan, de fokozottan felelőssé válnak mindannyiunk utódainak egészségrombolásáért.

Láthatjuk, hogy az épületekben lévő szennyezők jelentős része kintről származik, hiszen a belső terek levegőjét nem tudjuk hermetikusan elzárnia a külvilágtól, és ez nem is lenne alkalmas megoldás. A belső terek azonban az említett legismertebbek mellett egy sor szintén ipari eredetű további veszélyt is hordozhatnak. Ezek közül a két legártalmasabbként, a nitrogénoxidok és a formaldehid említhetők meg . Az előbbi főként gázkészülékek használata esetén, az utóbbi leginkább a forgácslapból készült bútorok, műanyag bevonatok és habok bútoripari és épületgépészeti alkalmazása révén gyülemlik fel lakásunk légterében. Mindkét esetben jelentősen fokozzák a veszélyt az energia-megtakarítási célból túlzottan hatékonyra tervezett szigetelésű nyílászárók. A fenti és más vegyi szennyezők és a biológiai eredetű allergének egymásra hatása jelentősen növeli az érzékennyé válás esélyét.

Fontosságánál jóval kevesebb szó esik az egyre elterjedtebben használt légkondicionálók okozta veszélyek ről is. Legtöbben még a viszonylag ismertebb, életveszélyessé válni is képes legionella-fertőzés megelőzését is csak a véletlenre bízzák, pedig ezek a kényelmi berendezések sok más allergiát, asztmás tünetfokozást előidéző gombás és bakteriális fertőzést is okozhatnak.

Meg kell említenünk, hogy az allergia, az asztma előfordulását más, az előbbiekkel látszólag ellentétes tényezők is erősen befolyásolják, de az összes tényezőről elmondhatjuk, hogy - inkább többé, mint kevésbé - mindegyikük összefüggésben van a "civilizáció" egyébként hasznosnak, de legalábbis kényelmesnek tűnő eredményeivel.

Itt most szinte csak felsorolásképpen, a teljesebb információ érdekében említjük meg, hogy az allergia későbbi kialakulásának kockázatát még jelentősen befolyásolják a csecsemők és kisgyermekek gondozásával kapcsolatos következő, fontosabb tényezők is.

  1. Kifejezetten növeli a gyermekek későbbi allergiássá válásának esélyét az a főként a magas jövedelmi színvonalon élők körében elterjedt káros szokás, hogy a gondos, az átlagosnál jobban - de mégsem eléggé - tájékozott szülők igen gyakran túlzottan tiszta körülményeket teremtenek az újszülöttek és általában a kisgyermekek számára (pedig a hatékony immunrendszer kifejlődéséhez a szervezetnek szüksége lenne legyőzendő kórokozókra).
  2. A legutóbbi idők részletesebb adatelemzéseinek eredménye, hogy a gyermekek első életévében adott antibiotikum os gyógykezelés is erősen rontja a későbbi allergiamentes évek esélyeit. Hasonlóan káros a csecsemők és kisgyermekek esetében (de a felnőtteknél is!) az antibakteriális kozmetikumoknak a pusztán a reklámok hatására való, jóhiszemű, de kifejezett orvosi indok nélküli , "megelőző jellegű" használata .
  3. Egyértelműen bizonyított, hogy a legalább fél évig tartó szoptatás az egyik leghatékonyabb allergiát, asztmát megelőző tényezőnek tekinthető (lényeges azt is tudnunk, hogy itt nem csak a tápszer helyetti anyatejes táplálás ismert előnyének van jelentősége, hanem annak is, hogy a gyermek saját anyjának anyatejét kapja, lehetőleg minél gyakrabban közvetlen szoptatással, nem csak cumisüvegből).
  4. A globalizáció rohamosan terjedésének egyik ideológiai szempontoktól mentesen is - az allergia szempontjából - legkárosabb következménye, hogy az egyre szélesedő nemzetközi árucsere és a gyorsuló szállítási lehetőségek révén egy adott terület népessége a világ legtávolabbi vidékeiről származó egzotikus élelmiszerekhez is könnyen hozzájuthat, és így olyan táplálékokkal terheli szervezetét, amelyek saját, sőt ősei immunrendszere számára is ismeretlenek. Az ilyen élelmiszerek fogyasztása bizonyosan érdekes, de egyáltalán nem kockázatmentes, és még az sem biztos, hogy táplálékként úgy hasznosítható számunkra, mint az azokat több ezer éve fogyasztó népek számára. Rosszul értelmezett szeretetből legalább gyermekeink szervezetét ne terheljük a csak a kereskedelemnek másoknak hasznot hajtó egzotikus csodaétkekkel!
  5. Egyre ismertebb, hogy a kicsiket minél tovább meg kellene óvnunk a mesterséges anyagokkal történő indokolatlan külső és belső érintkezéstől (a természetben nem létező anyagok ugrásszerűen növekvő választékbeli és mennyiségi előfordulása az ember immunrendszere számára genetikailag sem követhető). Ez mindenre érvényes a ruhaneműek anyagától kezdve a háztartásokban gyakori illatosító, tisztító, sterilizáló anyagokon át, az ételek eladhatóságát és kezelhetőségét főként profitnövelési célból megkönnyítő adalékokig, sőt, a gyakran szintén csak a reklámok "ösztönzésének" engedve fogyasztott táplálék-kiegészítőkig és gyógyszerekig. Jegyezzük meg, hogy az ember szervezete számára szinte minden nyomós indok nélkül használt vegyipari termék kockázatot jelenthet . Ma már sajnos ritkábban halljuk azokat a régebben, őszintébb szavakkal jelölt, figyelmeztető hatású szakmai megnevezéseket, hogy élelmiszer-vegyipar és gyógyszer-vegyipar !

Állami felelősség illetve inkább felelőtlenség főként a külső környezet állapota tekintetében kérhető számon. Ennek egyik igen jellemző példája a parlagfű irtásának kérdése, az azzal kapcsolatos érdemi intézkedések hiánya. Milyen eredményt várhatunk a mindenkori felelős politikai vezetéstől, például a közlekedésből adódó szennyezés kérdésében (amelynek egy jövőbeni esetleges hatékony kezelése rendkívül erős lobbyérdekeket sértene), ha a parlagfű visszaszorítása érdekében hosszú évek óta sem lehet a pollenszám csökkenésében is érzékelhető eredményről beszélni.

Az elmúlt évtizedben a környezeti felelősség terén nálunk jóval előrébb járó nyugati országokban is jelentősen nőtt az asztma gyakorisága. Az Egyesült Királyságban például megduplázódott az asztma miatti kórházi halálozás. A tanulmányok rámutatnak, hogy egyértelmű összefüggés van a levegőt szennyező anyagok megváltozott összetétele és a légúti megbetegedések fellángolása, valamint a légúti, és egyébként a szív- és keringési okból bekövetkezett halálozások számadatai között.

Érthető, hogy kellemetlen szembesülnünk magunkkal, amikor valami rosszért személyesen is jelentős mértékben felelősek vagyunk, és nem tudjuk kizárólagosan másoktól várni gondjaink megoldását. Döntenünk kellene: patriarchális, gondoskodó államot akarunk-e magunk fölé, vagy valóban aktív szerepet szánunk magunknak is, tehát tudatosan befolyásolni kívánjuk-e életünk folyamatait? Talán durva felvetésnek érezzük, de érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az első esetben valójában nem is kívánjuk a demokratikus államformát, és elvárásaink puszta hangoztatása leginkább az erőszakosan követelődző kisgyermekek cselekedeteihez hasonlítható.

Ugyanígy, talán még kellemetlenebb arra gondolnunk, hogy van-e döntési felelősségünk, amikor minden további nélkül hajlamosak vagyunk elhinni a legálságosabb reklámok ígéreteit is, főként akkor, ha az ígéret kényelmünk növelését tartalmazza. Követelhetjük-e eredménnyel a hazug reklámok visszaszorítását, ha gyermekien felelőtlen, megalkuvó vásárlási, fogyasztási szokásainkkal, gyengeségünkkel kiszolgáljuk az egészségünkkel legkevésbé, de saját hasznukkal mindenekfölött törődők érdekeit?

Hiába akarunk általában tisztább globális környezetet, ha legközvetlenebb, néhány méteres, saját hatáskörünkbe tartozó lakóterünkben sem tudunk lemondani azokról a leginkább rövid távú kényelmünket vagy esendően önző szokásainkat kiszolgáló igényeinkről, amelyek azután egész életszemléletünket is meghatározzák, és így már reménytelenné is teszik az egyetemes jó iránti követelődző vágyakozásainkat.

Csak egy példa: joggal zavarja-e a távoli gyárkémény füstje azt, aki súlyos pénzeket költ tüdejének a cigaretta kátrányával való közvetlen szennyezéséért? A példák sorát hosszú oldalakon keresztül lehetne folytatni! Ne várjunk csodapirulát, amely az emberiség és saját magunk legkártékonyabb, legostobább szokásainak, tetteinek következményeitől is megvéd.

Az ember jövője - nem csak az allergia, és az asztma kérdéskörében, hanem túlélése tekintetében is - nem képzelhető el anélkül, hogy a magukat civilizáltnak tudó társadalmakban, amelyek az emberiség összességének körülményeire legnagyobb hatással bíró környezeti károkért felelősek, az egyes emberek többségének tudatában is kialakuljon a felelős döntéshozás képessége. Ennek hiányában csak a jóindulatú diktatúrák jó döntéseiben bízhatnánk, ez azonban ostoba illúzió lenne!

Az allergia, és az asztma előfordulásának hihetetlen ütemű növekedése csak egy fejét tartósan homokban tartó strucc számára érthetetlen. Nekünk azonban ideje rájönnünk: egészséges, tiszta levegőt biztosító LÉLEGZET-hez a homokon keresztül sem juthatunk! Ideje lenne felemelni a fejünket, és felnőtt, döntésképes, a demokráciát nem csak követelő, hanem annak megvalósításában közreműködni is hajlandó emberként cselekednünk.


Budapest, 2004. május 14.

Pós Péter
az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke, a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagja

(Fenti írás rövidebb formája "Vegyünk nagy levegőt" alcímmel megjelent a Lélegzet című környezetvédelmi havi lap 2004. júniusi számában)